2009. szeptember 5., szombat

Ovis lettem!

Itt a szeptember és Kincső is ovis lett. Már két éve erre várt, hogy Csengével együtt vonulhasson reggelenként, együtt játszhassanak a galérián és persze hogy végre felelni tudjon a "Jársz oviba? Mi a jeled?" kérdésekre.

A jelét már farsang óta tudtuk, amikor is a család 4/5-e Bogyó, Babóca, Gömbi és Dongó néninek öltözött. Kincsőke volt a csiga-lány (merthogy mi kicsit a magunk képére formáltuk Bartos Erikáék családját). Szerencsére épp felszabadult ez a jel, és ezt már ugye le is tudja rajzolni... Szóval fél éve erre készültünk. Oviba menet előtt pedig kicsit ismét leültünk alkotni.

Szívecskékből mindkét lány kirakta a jelét:

és a kis hazafias
Nyilván lehetne úgy is csinálni, hogy különböző színű papírokból kivágjuk a kisebb-nagyobb szíveket (ennél a korosztálynál természetesen sablon segítségével rajzoljuk körbe őket) mi azonban egyszerűbb megoldást választottunk. Mivel az ötlet is innen jött,

1. kinyomtattam a halacskás és csigás sablont fehér papírra,

2. kivágtuk a szíveket (Kincső esetében ez közös munka volt hála a tanuló ollónknak) ,
3. majd a két lány kiszínezte a szívecskéket. Itt tisztán látható, hogy Kincső ebbe most tanul bele, és nagyon nagy lelkesedéssel és precizitással végezte a feladatot. Csengét már ennél komolyabb feladatok érdeklik és kicsit elnagyolta a dolgot.

4. Végül egy papírra ragasztottuk a színes szíveket.

Et voilà.