2009. július 9., csütörtök

Bricket, brackot, vadbarackot

Itt a nyár! Tobzódunk a gyümölcsökben! Enni is nagy boldogság, de ráadásul szemet gyönyörködtetőek is. Szerettem volna tudatosítani a lányokban, hogy melyek is a nyári gyümölcsök. Ebből az ötletből született az alábbi kis projekt:

1. Fogunk két papírtányért. Az egyiket kivágjuk kosár alakúra. Ennek a a külsejét (domború felét) befestjük barnára. A másik tányér belsejét (homorú felét) pedig tetszés szerinti színűre. Nálunk ez szép égszínkék lett.

2. Amíg a festék szárad, egy fehér papírra rajzolhatunk nyári gyümölcsöket: epret, málnát, cseresznyét, meggyet, őszibarackot, kajszit, sárgadinnyét, ribizlit. (Mi ezeket szeretjük.) Kevésbé profi rajzolók (mi) akár nyomtatott sablonnal is dolgozhatnak. Kiszínezzük őket. (Mi most kísérleteztünk először azzal, hogy az őszibarack ne egyszínű legyen, hanem legyen egy kis játéka a színeknek. Szerintem egész jó lett.) Végül kivágjuk őket.

3. A mű végül úgy áll össze, hogy a két papírtányért karimájuknál fogva összeragasztjuk, belülre pedig kis 3D-s ragacsokkal rögzítjük a gyümölcsöket.

Íme:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése